Rimanóczy Yvonne Jászai Mari-díjas jelmeztervező kiállítása
2024. június 22 – július 21.
Rimanóczy Yvonne (1930-2023) a Magyar Iparművészeti Főiskola jelmeztervező szakának elvégzése után, 1952-ben, ösztöndíjasként a Nemzeti Színházban, Nagyajtay Teréz mellett kezdte meg a pályáját.
1955-ben Ascher Oszkár az Állami Déryné Színházhoz hívta jelmeztervezőnek. 1985-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig itt, illetve ennek utódszínházánál, a Népszínháznál tervezett. A színház ’faluszínház’ jellege miatt, jelmeztervek sokaságát készítette. Ezen kívül még több fővárosi és vidéki színháznak – például a békéscsabainak, a kecskemétinek, a pécsinek, a szolnokinak – is dolgozott. Stílusbiztonság, ízlés, elegancia jellemezte terveit. A számos színművön, operán túl több film jelmeztervét is elkészítette, a Magyar Televíziónak is tervezett. Kiemelkedő munkáját 1964-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták.
Megnyitó: június 22-én, szombaton 18 órakor, a Múzeumok Éjszakája rendezvény első programjaként. Megnyitja: Hódos Mária művészettörténész, zenei közreműködők: Dévényi Zoltán (gitár), Mády Kálmán ’Coleman’ (udu).
A kiállítás megrendezését támogatta Rákosmente önkormányzata, dr. Bakos András alpolgármester
A hónap műtárgyai
Mecseki Hargita: Ballada II.
Mecseki Hargita Ballada II. című műalkotása az Erdős Renée Ház tulajdonában van. E műremek a hónap műtárgya a múzeum újonnan létrehozott blogoldalán. A műtárgy remekművé nyilvánítása egy hónapig, a muzeális gyűjtemény számára a gyűjteménye közértékké alakításának kifejeződése. A folyamat során a műtárgy kiemelkedik a többi közül és az értéke több lesz, mint a raktár magányában nyugvó többi alkotásé. A hónap műtárgya mind az alkotót mind a műalkotást közszemlére teszi. A felelősség melyet a muzeológus a kiválasztás során végbevisz több mint egy önkényes szelektálás, itt az alkotás jelentésének újragondolása a tét. Normális esetben egy műtárgy akkor éri el rendeltetésszerű szerepét, ha bemutatják. Itt a kiállított tárgy csak digitális formában jelenik meg, de ezzel nem veszít értékéből, a gyűjteménykezelés így is végbemegy. A hónap műtárgyának bemutatása az elmúlástól való elhatárolódást és újra felfrissítés szerepét tölti be.
Hogyan valósul meg ez a górcső alá vett újraértelmezett jelentés Mecseki Hargita Ballada II. vagy Anima dolorosa című képén?
A ballada alapvetően lírai és drámai elemeket tartalmazó rövidebb elbeszélő műfaj, illetve költemény, amely valamely, rendszerint tragikus eseményt szaggatott, homályos előadásban, dallamos formában beszél el. A ballada szobrászati feldolgozásában is jelen van a drámaiság. A torzószerű alak testtartása, lehajtott feje arca elé lógó haja, magában hordozza a tragikumot. Az fatörzsre applikált szobor még jobban hangsúlyozza ennek jelentőségét. Torzó és farönk együttese újra értelmezi a ballada műfaji határait. Talán itt kereshetjük a műfaj határainak kitágítását, a szobor jelentésének átvitt értelmű mondanivalóját. A test és fa szerves együttese visszaidézi a természet és mesterséges világ határait, a farönk megszabja a szobor kiterjedési határait. Az így behatárolt terület adja a szobor feszültségét, drámaiságát. A női meztelen test ebben a testhelyzetben felfedi előttünk törékenységét, amit azonban a csonkasága miatt a balladai homály jellemez.
Az Anima dolorosa (fájdalmas lélek) másodlagos cím nem ugyanazt lényeget jelképezi, mint az elsődleges, a szó mögötti tartalom jobban túlmutat önmagán, mintegy újra átlényegíti a műalkotás drámaiságát. Itt tehát az ábrázolt test és a cím nem feszegeti a műfaji határokat, a fájdalmas lélek cím adekvát módon fájdalmas külsőt kölcsönöz a műtárgynak.
A muzeális intézmény gyűjteménykezelésének szignifikáns kérdése a műtárgyak bemutatása. A jelenlévő műalkotás egyben azt a feladatot is igyekszik ellátni, hogy értékrendet, műfaji és technikai határokat kérdőjelezzen meg. A hónap műtárgya vitatkozni hívja a nézőt, megjelenítve részben a vita tárgyát, de nyitva hagyva a kérdést. A kérdést, mely így hangzik, remekművé válhat egy műtárgy, akkor, ha az egy értékrendnek másképpen történő megismétlődő bemutatása?
Mecseki Hargita: Anima Dolorosa / Ballada II. , samott, fa, 1998, 96x45x33 cm, 2007.10.1.
Mecseki Hargita: Korpusz
A valóságos test hiánya a művészet maradandóbb formáival szemben az emberi test múlandóságát, halandóságát hangsúlyozza, olykor a testtel szembeni fizikai és lelki erőszak, csonkolás lehetőségét idézi. A lenyomat vagy részlet emlékekkel, a művész belső életével terhes, így építi fel a kontrasztot a test fizikai manifesztációja és a spirituális illetve tudattalan között. Az ezredév végén a test fragmentációja komor, tragikus fennhangot is kap, a test elidegenítésének, manipulánsának, feldarabolásának horrorjához és a belső anyagi folyamatok megmutatásához kapcsolódóan.
A korpusz című szobor testképének csonkasága a lényegre, a testre koncentrál. A test részeinek hiányossága, a töredezett farönkön szinte elveszik. A pars pro toto így az egészre utal, annak ellenére, hogy csak részeket látunk.
Az elfedett korpusz arcának köszönhetően az epifánia jelentőségére kérdezhetünk rá. Az epifánia kifejezés a keresztény teológiában Isten emberi testben való megjelenését, megtestesülését jelenti. Arra utal, hogy Jézusban Isten jelent meg az emberek számára, és főleg azokat a pillanatokat nevezik így az evangéliumok, amelyekben Krisztus Istenként nyilatkozik meg. A Jézus Krisztus-i testben az Isten és az ember együttes jelenlétét, az isteni és az emberi természet egyetlen személyben való egyesülését is jelenti.
Talán az arc elfedésének következtében sejlik fel az Istenképűség megszemélyesítése. A korpusz a halál állapotát hordozza, de az Isteni megnyilvánulás, a halálból való feltámadás reményében.
Ha a Jézusi korpuszt nézzük, akkor nem találunk sok hasonlóságot, a keresztre feszítés a töviskoszorúzás, az INRI felirat mind hiányzik erről a szoborról, mégis hordoz magában valami szakralitást, amely alapján párhuzamot lehet vonni keresztre feszítés és a korpusz című műalkotás között. A halál mely hasonlóan ábrázolható az egyedüli mely következtében azonosságot vélhetünk felfedezni.
Tehát Mecseki Hargita Korpusz című műve erős áthallással utal a szenvedéstörténetre, benne van a művész munkáira jellemző szentségre törekvő attitűd, azonban az profán álruhában megjelenő felhanggal párosul.
Mecseki Hargita: Korpusz, samott, fa, 96x26x21 cm, é.n., 2007.13.1.
Mecseki Hargita szobrászművész kiállítása
2024. május 4 – június 16.
A kiállítás megrendezését támogatta: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata.
dr. Füzesi Péter alpolgármester, Szabó Tiborné és Virág Mihály képviselő
Tárlatvezetések a művésszel:
2024. május 15-én, szerdán 16 órakor
2024. június 12-én, szerdán 16 órakor
Dr. Bíró Gáspárnak, a Molnár-C. Pál Baráti Művésztársaság elnökének gondolatai
Mecseki Hargita a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Festők és Szobrászok Társasága, a Művészek Alkotó Társasága, a Nyolcszemközt Művészeti Társaság, a Vigyázó Ferenc Művészeti Társaság mellett tagja a Molnár-C. Pál Baráti Társaságnak is.
Számos egyéni és csoportos hazai és nemzetközi kiállítása volt. Bemutatkozott Olaszországban, Németországban, Lengyelországban, Magyarország szinte felsorolhatatlanul sok városában Százhalombattától Kecskemétig, Szegedig; Szentendrétől Egerig, valamint több Balaton melletti településen; Budapesten pedig nemcsak közelebbi pátriájában, Rákoscsabán, hanem a legtöbb kerületben is.
Számtalan köztéri alkotása (egész-alakos szobrok, portrék, büsztök, több alakos szobor, kisplasztika és relief-kompozíciók, oltárok, stb.) közül csupán néhányat említenék – hiszen maradéktalanul úgysem tudnám felsorolni őket: ez lehetetlen vállalkozás lenne.
Hogy néhány konkrét alkotást is megemlítsek: Hargita legutóbbi munkái közül feltétlenül szeretném kiemelni a Makovecz Imre tervei alapján épült Rákoskerti Mennybemeneteli Templom számára készített „Szenvedő Krisztus” oltárát. De ő alkotta korábban például a Zamárdiban lévő Mária Kápolna főoltárát is.
Portrészobrai, büsztjei közül a Nárai Zoltán tudósról, Ádám Jenő zeneszerzőről, vagy éppen Koós Károlyról készítetteket; a sok-sok vallásos tárgyú kompozíció mellett a II. Rákóczi Ferenc alakját őrző márvány-reliefet említeném. Csak a változatosság érzékeltetése céljából soroltam fel néhányat az alkotások közül.
1995-től a Magyar Televízió egyébként több ízben portréfilmet sugárzott róla.
Szobrai leggyakrabban magas tűzű, mintázott samottból készülnek, a patinát redukciós égetés (raku) adja, és általában márvánnyal, vagy fával egészülnek ki, de alkot bronzból is – viaszöntéssel, képeit faroston, rétegelt lemezen készíti vegyes technikával.
Grafikái egyedileg készülnek: lavírozott tus-technikával, grafittal. Ikonjait fára, gouache-sal festi.
Munkái magas színvonalú szakmai tudásról árulkodnak, kivitelezésük hallatlan gondossággal történik. Az érző, szenvedő ember lírai ábrázolása, a szeretet, a mély emberi érzések megjelenítése foglalkoztatja. Akkor is az általános emberi megnyilvánulásokat ábrázolja, amikor (gyakran) biblikus, vallási témához nyúl. Figuratív képi ábrázolása az általa közölni akart érzelmeket, gondolatokat hűen, érthetően közvetíti a nézők felé, ugyanakkor nem kelti az atavizmus érzetét a szemlélőben, mert szobrainak, reliefjeinek anyaga, megfogalmazásmódja az alkotásait nagyon is modernné, ugyanakkor időtállóvá teszik. Az „időn túliság”, „idő felettiség” érzése járja át az embert ezeknek az alkotásoknak a megtekintésekor, mert örök emberi érzéseket közvetítenek. Műveiben sokszor érezzük az archaikus görög szobrászat hatását és az egyiptomi szobrászat emelkedettségét, fenségét, időtlenségét. Alkotásai ezeket a klasszikus értékeket is őrzik – modern formába öltöztetve. Mondanivalóját sajátos stílusban fogalmazza meg. Olyan egyedi stílust sikerült kialakítania, amely már messziről beazonosíthatóvá teszi műveit még a mai, agyonzsúfolt világban is. Misztikus erejű művészete kuriózumot jelent, és feltétlenül kiemelkedő helyet kell, hogy kapjon a magyar kortárs szobrászművészetben.
Mecseki Hargita évtizedek óta oszlopos tagja a Molnár-C. Pál Baráti Körnek. Kedves, optimista, rokonszenves egyéniség, aki mindenkivel barátságos kapcsolatot ápol, és egyik fő összetartója, ahogy mondani szokás: „kovásza” művésztársaságunknak. Alt hangján – amely szépségét idősebb korára is megőrizte – felkérésre gyakran ad elő művészbarátai számára csodálatosan szép népdalokat, vagy egyházi énekeket. Számára a két művészeti ág (szobrászat és zene) szervesen összefonódik.
Ugyanakkor lakóhelyi- és tágabb környezetének is gondos ápolója. Igazi lokálpatrióta, aki köztéri szobraival igyekszik hozzájárulni közterületeink színesebbé, humánusabbá, élhetőbbé tételéhez.
Néhány mondatban szeretnék a jelen kiállítás megrendezéséről is szólni: a helyszín rendkívül reprezentatív, és az, hogy az összes tér nagy része Hargitáé lehetett, méltán emeli a kiállítás, és az egész életmű jelentőségét. A szobrok elrendezéséhez is külön gratulálunk, hiszen olyan összeállításokat, kombinációkat láthatunk, amelyek különböző időben készült, különböző mondanivalójú szobrokat is nagyon harmonikusan kapcsol össze. Sőt, a szobrok találó egymás mellé helyezése új mondanivalót is inspirál. Tekintsünk csak a „Bűnhődés” című alkotás Raszkolnyikovot ábrázoló alakjára és a föléje helyezett másik kompozícióra: a kereszten függő Krisztusra. A két alkotás kölcsönhatása valami egészen újszerű benyomást kelt, új gondolatok megfogalmazására sarkallja a nézőt. A Bűn és bűnhődés főhőse, a borzalmas bűn elkövetője mintha föltekintene a Mindenhatóra, aki minden bűnünket megbocsájtja…
Bár életmű-kiállításról van szó, természetesen nem tudjuk ennek a nagyon színes, és nagy volumenű életműnek minden alkotását ezen a helyen megszemlélni, hiszen jelentős része köztereken, közintézményekben, vagy éppen külföldön, ill. magángyűjteményekben található. Azonban bőséges és kielégítő ízelítőt ad Hargita sok évtizedes, szerteágazó tematikájú, ugyanakkor nagyon is homogén, egyfajta elgondolást, látásmódot kifejező művészi elképzeléséről, mondhatjuk nyugodtan: hitvallásáról.
