A hónap műtárgyai

Mecseki Hargita: Ballada II.

Mecseki Hargita Ballada II. című műalkotása az Erdős Renée Ház tulajdonában van. E műremek a hónap műtárgya a múzeum újonnan létrehozott blogoldalán. A műtárgy remekművé nyilvánítása egy hónapig, a muzeális gyűjtemény számára a gyűjteménye közértékké alakításának kifejeződése. A folyamat során a műtárgy kiemelkedik a többi közül és az értéke több lesz, mint a raktár magányában nyugvó többi alkotásé. A hónap műtárgya mind az alkotót mind a műalkotást közszemlére teszi. A felelősség melyet a muzeológus a kiválasztás során végbevisz több mint egy önkényes szelektálás, itt az alkotás jelentésének újragondolása a tét. Normális esetben egy műtárgy akkor éri el rendeltetésszerű szerepét, ha bemutatják. Itt a kiállított tárgy csak digitális formában jelenik meg, de ezzel nem veszít értékéből, a gyűjteménykezelés így is végbemegy. A hónap műtárgyának bemutatása az elmúlástól való elhatárolódást és újra felfrissítés szerepét tölti be.

Hogyan valósul meg ez a górcső alá vett újraértelmezett jelentés Mecseki Hargita Ballada II. vagy Anima dolorosa című képén?

A ballada alapvetően lírai és drámai elemeket tartalmazó rövidebb elbeszélő műfaj, illetve költemény, amely valamely, rendszerint tragikus eseményt szaggatott, homályos előadásban, dallamos formában beszél el. A ballada szobrászati feldolgozásában is jelen van a drámaiság. A torzószerű alak testtartása, lehajtott feje arca elé lógó haja, magában hordozza a tragikumot. Az fatörzsre applikált szobor még jobban hangsúlyozza ennek jelentőségét. Torzó és farönk együttese újra értelmezi a ballada műfaji határait. Talán itt kereshetjük a műfaj határainak kitágítását, a szobor jelentésének átvitt értelmű mondanivalóját. A test és fa szerves együttese visszaidézi a természet és mesterséges világ határait, a farönk megszabja a szobor kiterjedési határait. Az így behatárolt terület adja a szobor feszültségét, drámaiságát. A női meztelen test ebben a testhelyzetben felfedi előttünk törékenységét, amit azonban a csonkasága miatt a balladai homály jellemez.

Az Anima dolorosa (fájdalmas lélek) másodlagos cím nem ugyanazt lényeget jelképezi, mint az elsődleges, a szó mögötti tartalom jobban túlmutat önmagán, mintegy újra átlényegíti a műalkotás drámaiságát. Itt tehát az ábrázolt test és a cím nem feszegeti a műfaji határokat, a fájdalmas lélek cím adekvát módon fájdalmas külsőt kölcsönöz a műtárgynak.

A muzeális intézmény gyűjteménykezelésének szignifikáns kérdése a műtárgyak bemutatása. A jelenlévő műalkotás egyben azt a feladatot is igyekszik ellátni, hogy értékrendet, műfaji és technikai határokat kérdőjelezzen meg. A hónap műtárgya vitatkozni hívja a nézőt, megjelenítve részben a vita tárgyát, de nyitva hagyva a kérdést. A kérdést, mely így hangzik, remekművé válhat egy műtárgy, akkor, ha az egy értékrendnek másképpen történő megismétlődő bemutatása?

 

Mecseki Hargita: Korpusz

A valóságos test hiánya a művészet maradandóbb formáival szemben az emberi test múlandóságát, halandóságát hangsúlyozza, olykor a testtel szembeni fizikai és lelki erőszak, csonkolás lehetőségét idézi. A lenyomat vagy részlet emlékekkel, a művész belső életével terhes, így építi fel a kontrasztot a test fizikai manifesztációja és a spirituális illetve tudattalan között. Az ezredév végén a test fragmentációja komor, tragikus fennhangot is kap, a test elidegenítésének, manipulánsának, feldarabolásának horrorjához és a belső anyagi folyamatok megmutatásához kapcsolódóan.

A korpusz című szobor testképének csonkasága a lényegre, a testre koncentrál. A test részeinek hiányossága, a töredezett farönkön szinte elveszik. A pars pro toto így az egészre utal, annak ellenére, hogy csak részeket látunk.

Az elfedett korpusz arcának köszönhetően az epifánia jelentőségére kérdezhetünk rá. Az epifánia kifejezés a keresztény teológiában Isten emberi testben való megjelenését, megtestesülését jelenti. Arra utal, hogy Jézusban Isten jelent meg az emberek számára, és főleg azokat a pillanatokat nevezik így az evangéliumok, amelyekben Krisztus Istenként nyilatkozik meg. A Jézus Krisztus-i testben az Isten és az ember együttes jelenlétét, az isteni és az emberi természet egyetlen személyben való egyesülését is jelenti.

Talán az arc elfedésének következtében sejlik fel az Istenképűség megszemélyesítése. A korpusz a halál állapotát hordozza, de az Isteni megnyilvánulás, a halálból való feltámadás reményében.

Ha a Jézusi korpuszt nézzük, akkor nem találunk sok hasonlóságot, a keresztre feszítés a töviskoszorúzás, az INRI felirat mind hiányzik erről a szoborról, mégis hordoz magában valami szakralitást, amely alapján párhuzamot lehet vonni keresztre feszítés és a korpusz című műalkotás között. A halál mely hasonlóan ábrázolható az egyedüli mely következtében azonosságot vélhetünk felfedezni.

Tehát Mecseki Hargita Korpusz című műve erős áthallással utal a szenvedéstörténetre, benne van a művész munkáira jellemző szentségre törekvő attitűd, azonban az profán álruhában megjelenő felhanggal párosul.