Elágazások – A XVII. kerület elődközségeinek helytörténete
A Rákosmente helytörténetét bemutató kiállítás rendező eleme a települések földrajzi elhelyezkedése illetve közlekedése. A központi helyen fekvő Rákoskeresztúr településről fellelhető, 1930 körül készült fotográfia tanúsága szerint, a két legfontosabb főútvonal, a Pesti és a Ferihegyi út kereszteződésében egy útjelző tábla mutatta a környező települések továbbá Budapest irányát. Ennek az iránymutatónak az átértelmezett makettje áll a terem közepén, ez határozza meg, hogy a kiállítóterem egyes részein melyik elődközség (Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákosliget vagy Rákoshegy) története látható, fotók, térképek, dokumentumok illetve néhány tárgy segítségével.
Különösen indokolt ez a rendezőelv azért is, mert a XVII. kerületnek ma itt van a közigazgatási, közlekedési és részben az üzleti központja – önkormányzat, bankok, piac, autóbuszvégállomás – és ez az a hely, amelyet ma minden kerületi polgár ismer, s a köznyelv csak “Elágazás”-ként említi. Érdekes látniuk a régi fényképen a parasztházakat a mai tízemeletes panelek és a közintézmények helyén.
Mivel pedig mindegyik településnek igen korán volt vasútállomása – sőt, a Rákoscsaba településhez tartozó jelentős részegységek Rákoskert és Rákoscsaba-Újtelep is rendelkeztek önálló megállóval -, ezek felirata helyettesíti a településnevek kiírását és segíti a kiállítás egységének létrejöttét.
Más értelemben is “Elágazások” szóval jellemezhető Rákosmente históriája: a két Árpád-kori település Rákoscsaba és Rákoskeresztúr történetéből ágazik ki a többi elődtelepülés története. A bemutatott időszak határait az 1267-ben átírt, Rákoscsabát említő 1067-es oklevél másolata és a huszadik századi filmhíradók 1960-as években felvett, monitoron követhető filmkockái adják.
Metszetek Rákosmente néprajzából
A néprajzi bemutatótermben három “metszet” látható. A mindössze 35 m2-es térben, a terem adottságai által meghatározottan, a szoba derékszögeitől eltérve egy szlovák konyharészlet és egy német szobarészlet berendezve, bútorokkal, épített tűzhelyekkel, ezközökkel, bábukon a népviselet rekonstrukciójával. Mindezek fölött egy padlásmetszet látható, aljzatán egy szekérrel. (Utalva a hajdani legények humorára, amikor a gazda távollétében szétszedték az alkalmatosságot, és a padláson összeállították.)
A terem szemben lévő sarkaiban két óriáskönyv, azaz nagyméretű lapozó oldalain a népi építkezés, a mezőgazdaság és táplálkozás, továbbá az öltözködés képi és tárgyi emlékei láthatóak.
Erdős Renée emlékszoba
Erdős Renée (Érseklél, 1878. május 7. -Budapest, 1956. július 9.) 1897-ben Budapesten, a színművészeti akadémián végzett. Első versei a Magyar Géniuszban jelentek meg 1897-től kezdve. Első verseskötete 1899-ben jelent meg Leányálmok címmel, ezt a Versek című kötet követte 1902-ben. Pályáját merész, erotikus versekkel kezdte, melyek nevét egy csapásra ismertté tették. Ady “zseniális poétalány”-nak nevezte. Később Bródy Sándor lapjában, a Jövendőben publikált, szinte minden lapszámban. Bródyhoz hosszan tartó, szenvedélyes szerelmi kapcsolat fűzte. Szakításuk után a férfi ellehetetlenítette a költőnőt, elérve, hogy annak írásai sehol ne jelenhessenek meg. Majd Bródy öngyilkosságot kísérelt meg, amiért a közvélemény Erdős Renée-t hibáztatta. Ezután Erdős Renée elhagyta az országot, és sokáig Olaszországban élt.
Itáliai tartózkodása alatt az izraelita vallásról áttért a katolikus hitre. Első férje Fülep Lajos művészettörténész volt, két kislányuk született. Erdős Renée hazatérése után két évtizeden át Az Újság munkatársa volt, de rövidebb-hosszabb ideig dolgozott az Alkotmány és a Pesti Napló, valamint a Politikai Heti Szemle szerkesztőségében is. Ebben az időben már elsősorban a prózaírás felé fordult. Lefordította Assisi Szt. Ferenc legendáit, Sík Sándorral közösen is publikált. A húszas évek egyik legolvasottabb szerzője volt. Önéletrajzi ciklusa Ősök és ivadékok címmel jelent meg. Népszerűbb regényei: A nagy sikoly, Santerra bíboros, Lavinia Tarsin házassága, Ave Roma! I-II., Brüsszeli csipke, Az indiai vendég.
Erdős Renée 1927-ben vette meg rákoshegyi villáját, ahol második férjével, Artúrral, és két kislányával élt. Későbbi írásaiban élete legboldogabb szakaszaként említi az itt töltött éveket. A negyvenes években azonban származása miatt már csak írói álnéven publikálhatott. Itt tartózkodásának utolsó dokumentuma egy 1944. március 31-én innen keltezett levél, amelyet Serédi Jusztinián hercegprímásnak írt, hogy emelje fel szavát a katolikus hitre tért zsidók érdekében. A vészkorszakban vidéken bújtatták, Rákoshegyre már nem tért vissza. Schlachta Margit szerzett neki lakást Budapesten, a Lövölde tér mellett.
Az Erdős Renée Emlékszoba fotók, levelek, az általa írott, sokszor dedikált könyvek és egyéb dokumentumok segítségével idézi meg az írónő szellemét. Csak a kiállított két réz ágyvég az, amely az írónő villájából való, a szobában látható többi bútor csupán hangulati elem, ugyanis a villa egykori berendezésének sorsáról nincsenek konkrét információk.
