Ünnepeink Rákosmentén I. – Márciustól októberig

Február 25 – március 18.

Március 15 1Minden emberi kultúra ismer ünnepeket. Az egyének megszokott életritmusa ilyenkor megváltozik, a napi munka helyett az ünnepi rítusok, cselekmények kerülnek előtérbe, amelyek a közösség összetartozásának tudatát is kifejezik. Az Erdős Renée Ház – Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem Ünnepeink Rákosmentén címmel háromrészes, helytörténeti kiállítás-sorozatot rendez, amelyen lakóhelyünk múltbéli ünnepeit, az ezekhez kapcsolódó szokásokat mutatja be.

 

 A Munkásotthontelepre, 1899-től beköltöző telepesek magyar zászlót kaptak ajándékba, hogy az ünnepnapokon feldíszíthessék vele házaikat. A fotón a honvédsírok emlékműve látható, 1924. március 15-én.

 

A jelenleg látható, első kiállítás azt dolgozza fel, hogyan ünnepelték a múltban Rákosmentén a nemzeti és a különböző, helyi társadalmi ünnepeket. (Ilyen ünnepnapok: március 15., augusztus 20., október 23., május 1., stb., de ide tartoznak helyi közösségeink ünnepei is, pl. a zászlóavatások, dalos ünnepek, emlékműavatások, évfordulós ünnepségek.) A kiállítás az első meglévő információk bemutatásától egészen a legutóbbi időkig ismerteti ünnepeinket, a közelmúlt eseményeire inkább csak utalva.

Az Ünnepeink Rákosmentén I. – Márciustól októberig című kiállítást rendezte Ádám Ferenc történész-muzeológus. A berendezésben közreműködött Domonkos László, Ferenczy Zsuzsa, Hódos Mária, Orosz Károly.  Az audio tartalmak szerkesztője Orosz Károly. A kiállítást Dr. Fónagy Zoltán történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa nyitotta meg, február 25-én.

Az Erdős Renée Ház gyűjteményében található tárgyak, dokumentumok, fotók, film mellé műtárgyakat kölcsönzött Domonkos László és Méry Ágnes Viktória. Szelepcsényi Sándor és Tóth Péter archívumából pedig fényképek kerültek a kiállításba.

2006 október 23

Emlékműavatás 2006. október 23-án

A sorozat második alkalma – várhatóan a 2012. év végén – az egyházi ünnepeket (húsvét, karácsony, búcsúk, stb.), míg a harmadik – 2013-ban – az emberi élet ünnepeit (születés, lakodalom, stb.) és az úgynevezett gazdasági ünnepeket (aratás, szüret, disznóölés, stb.) mutatja be.

 

 

Rólunk admin

Mondd el a véleményed!

Ha érdekesnek találod
szólj hozzá!