Családi műhely – Szalai László Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész – Szalai Szilvia tervezőgrafikus – Szalai Sára látványtervező – Szalai Zsófia keramikus hallgató

2016. szeptember 24 – október 21.

A kiállítás a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság és az Erdős Renée Ház együttműködésével valósult meg.

Szalai László Ferenczy Noémi-díjas keramikus művész

szl

„Munkáimban a természet és az anyag szeretete jelenik meg. Ezen keresztül próbálom gondolataimat megjeleníteni. Ezek harmonikus egységére, ugyanakkor az ellentétek kijátszására épülnek.”

Szalai Szilvia

szlszsz

2009-ben szerzett tervezőgrafikus művész diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Jelenleg a Pécsi Tudomány Egyetemen oktat kalligráfiát. Kísérletező alkat. Leginkább a pozitív és negatív terek érzelmekre gyakorolt hatása foglalkoztatja, melyek kiegészülnek a kalligráfiára jellemző lendületes, gesztus jellegű vonásokkal.

Szalai Sára

szs

2015-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerezett Alkalmazott látványtervező és Látványtervező művész diplomát. Már a mesterképzés alatt dolgozott több kisfilmben és színházi előadásban, mint díszlet és jelmeztervező. Jelenleg is szabadúszó látványtervezőként tevékenykedik.

Szalai Zsófia

szzs

2013 óta a Pécsi Tudomány Egyetem Kerámiatervező szakos hallgatója. Munkáira jellemző a kísérletező szemlélet, az anyag újszerű felhasználása, és a formabontó megoldások.

Megnyitó, 24-én, 18 órakor. Megnyitja Karattur Katalin Ferenczy Noémi-díjas iparművész, közreműködik Leskó-Dely Tercia népdalénekes.

Rólunk admin

Mondd el a véleményed!

Ha érdekesnek találod
szólj hozzá!