Száz éves a rákosmenti helytörténetírás – konferencia a Rákoscsabai Közösségi Házban

Száz éves a rákosmenti helytörténetírás

Szánthó Géza a rákoscsabai reformátusok talán legnagyobb hatású lelkésze volt. A hálás utókor a mai XVII. kerület első helytörténeti monográfiáját is neki köszönheti. Ő volt az, aki először dolgozta fel Rákoscsaba történetét, 1912-ben kiadott, Rákoscsaba község leírása – Régi és újkori ismertetése című munkájában.                                                               

Az önálló falumonográfiák ekkoriban még ritkaságnak számítottak. Ezen munkák többsége írók saját kiadásában jelent meg. Így volt ezzel Szánthó Géza is, aki a község anyagi támogatásával maga adta ki művét. Ám azt, hogy ez mennyire nem felekezeti ügy volt mégsem, bizonyítja, hogy dr. Lakatos Kálmán esperes-plébános írt hozzá ajánlást (előszót).            

A szerző saját bevezetőjéből kiderül, hogy ismerte korának helytörténet-irodalmát s fel is használta eredményeiket. A forrásmunkákon kívül a községi irattár okmányai, könyvei, a katolikus egyház iratai és Historia Domusa valamint a református egyház „minden felhasználható levéltári anyaga” a segítségére volt.                                                                        

Művének általános történeti része meglehetősen rövid. A II-V. fejezetben ír a községnek és lakosságának eredetéről, a névről, címerről és a földesurakról. Mindezt a könyv egészére jellemző alapossággal teszi, azonban ma már nem ezt tartjuk műve fő érdemének. (Természetes, hogy a későbbi kutatások sok mindent hozzáadtak azokhoz az adatokhoz, amelyeket akkor ismerni lehetett, sok mindent meg is változtattak velük kapcsolatban.) Máig nem született viszont annál jobb összefoglaló munka a helyi egyházak, felekezetek történetéről, mint amelyet Szánthó Géza írt. (VI-XII. fejezet.) Ugyanígy alapvető a ma kutatója számára műve harmadik egységének tanulmányozása, amelyben a közelmúlt történetét és a község „újkori ismertetését” találjuk. (XIII-XX. fejezet) Az pedig már az 1996-ban, reprint kiadásban megjelent munka szerkesztőinek az érdeme, hogy az eredeti kiadványhoz függelékként csatolták a szerző kéziratban megmaradt feljegyzéseit, amelyek 1913-tól 1928-ig ismertetik a református egyház és a község történéseit.                                          

Szánthó Géza munkája úttörő jelentőségű, alapos, kora színvonalát meg is haladó kiadvány volt. (Sok esetben forrásértékűek Korsós László református rektor-tanító könyvhöz készített illusztrációi is.) Még hosszú ideig alapmű lesz a kutatók számára. És valamit még el kell mondani, hogy ne csak megjelenésének korához mérten értékeljük a könyvet: a község múltja iránt érdeklődő olvasónak, az általános részekre vonatkozó mai kritikát fenntartva, jó szívvel még napjainkban is ezt ajánlhatjuk leginkább.

Helyszín: Csabaház – Rákoscsabai Közösségi Ház , 1171 Budapest, Péceli út 222.

Időpont: 2012. december 5.

 Program:

10 00:  Ádám Ferenc történész-muzeológus, gyűjteményvezető, Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem : Bevezető

10 05: Dunai Mónika elnök, Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata – Rákosmenti Erőforrás Bizottság: Köszöntő

10 15: Dr. Füzesi Zoltán református lelkész, Rákoscsabai Református Egyházközség: Szánthó Géza példája

 

Előadások:

10.30: Dr. habil. Kálnoki-Gyöngyössy Márton régész, PMMI, múzeumigazgató: Rákoscsaba a középkorban

11 00: Ádám Ferenc: Rákoscsaba az újkori térképeken

11 30: Puzsár Imre levéltáros, mb. főosztályvezető helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár Országos levéltára: Rákoscsaba belterületének változásai

12 00: Szelepcsényi Sándor elnökségi tag, Rákosmenti Múzeumbarát Egyesület: Rákoskert kialakulása

12 30: Millisits Máté művelődéstörténész-muzeológus, IM – Hódos Mária művészettörténész-muzeológus, Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem: Felekezeti viszonyok Rákoscsabán, Szánthó Géza korában

13 10: Dr. Dombóvári Antal történész, nyug. gyűjteményvezető: Lengyel menekültek Rákoscsabán, az újabb kutatások tükrében

13.30: Millisits Máté – Bajkó Ferenc településmérnök: Rákoscsaba harangjai

13 40: Ebéd

14 20: Hozzászólások – Kerekasztal beszélgetés az 1912-ben kiadott, Szánthó Géza: Rákoscsaba község leírása – Régi és újkori ismertetése című könyv alapján

 

Az előadások szerkesztett változatai megjelennek a Rákosmenti Múzeumbarát Egyesület Rákosmenti Múzeumi Estek című kiadványának különszámában, 2012. decemberében.

 

Szervezők:

Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem és Rákosmenti Múzeumbarát Egyesület, 1174 Budapest, Báthory u. 31.

 Kapcsolat: Ádám Ferenc telefon: +36 20 264 9158, e-mail: erh@enternet.hu

Rólunk admin

Mondd el a véleményed!

Ha érdekesnek találod
szólj hozzá!